A Börtön szeme
/Novella egy könyv alapján/

Lehelete meglátszott a levegőben, mikor szólásra nyitotta a száját. Nem érdekelte, hogy a Börtön hallja minden szavát, hiszen mást már úgysem tehetnek ellene. Teste mellett az olvadó félben lévő havat minden szónál több vöröslő vér pettyezte. Más, talán a végakarata elmondására pazarolta volna utolsó mondatait. De ő, ő nem… Szemembe könnyek gyűltek a mondanivalójától. Hideg kezemmel fogtam az övét, amely még az enyémnél is fagyosabbnak bizonyult. Hallgattam, és minden betűnél helyeslő bólogatásba kezdtem. Nem azt kérte, hogy vigyázzak magamra. Nem azt akarta, hogy bosszuljam meg a halálát. Egyetlen kérése, jobban mondva parancsa volt csupán, mely visszhangzani fog az eljövendő nemzedékek soraiban: „Ha eljön, várd felemelt fejjel a halált!”
Maga is ezt tette, miközben mulandó teste egy jégbarlang falának támasztva, mozdulatlanul hevert. Szemét nem hagyták el könnyek, noha bárkinél több oka lett volna sírni. Elmúlás keserédes szaga terjengett a levegőben, és ő maga is ugyanolyan jól tudta, akárcsak én, hogy hamarosan eltávozik az élők sorából, mindörökre.
Halovány mosoly kúszott az arcára. Nem azért, mert engem szeretett volna nyugtatni, biztosítani arról, nem lesz baj. Hiszen minden épeszű tudta, milyen hamisan csengenek az efféle ígéretek a Börtön falain belül. Ő már mást látott, olyasvalamit, melyet mi, élők sohasem tapasztalhatunk meg. A teljes, örök szabadságot…
Utoljára sóhajtott. Úgy láttam már megbékélt a halállal, szentül hitte valami sokkal jobb vár rá Odaát.
Fogtam a kezét, végig. Nem engedtem el. Nem mintha őt próbáltam volna nyugtatni ezzel. Rajta már nem segíthetett. Csak saját magam számára tettem nehezebbé ezzel az elválást. Ő volt számomra minden. A támogató, a vezér, a testvér, az élet…
Pillantása különössé vált, mint mikor olyasmit lát, amit alig hisz el. Igen, határozottan kételkedő pillantásra nyitotta homályos, kék szemét. Ennyi… A sóhaj elveszett a fagyos levegőben, ő pedig ott maradt, a barlang falának támaszkodva, belefagyva halála pillanatába.
A túlsó falon egy apró vörös szem, a Börtön szeme mintha elégedetten figyelt volna. Pedig a Börtönnek nincsenek érzelmei. Majd elfordította rólunk nyugtalanító pillantását.
Egyedül maradtam a barlangban …